2013. június 30., vasárnap

Mi volt ez kérem szépen, Pirelli?


A Silverstone-i pálya ugyan híres a gumikopásáról, de ezért a gumik popcorn szerű pattogása kicsit soknak vélhető.  
Az első defekt a britek büszkeségével, Lewis Hamiltonnal történt. Lewis pole pozícióból indult, melyet sajnos nem sikerült megtartania. A 8.körben pattant el a Pirelli, a boxutcától távol, így Lewis nagyon visszacsúszott, de az angol végül gyönyörűen hozta fel a Mercedest a negyedik helyre! 

Mint egy felmosó rongy. Nevetséges. 



A második áldozat nem más mint Felipe Massa aki ugyanazon a helyen kapott defektet, csakhogy ő még meg is pörgött. Felipe szintén visszaesett a mezőny legvégére, de ő is pontokat akart vinni az istállónak ezért a 6.helyre felküzdötte magát. 





Harmadik 'szerencsés' pilóta JEV volt, aki jó helyről esett vissza. Vergne-nek egyébként nagyon nem jött jól az a defekt (nem mintha másoknak jól jött volna...) hiszen a veterán ausztrál Mark Webber távozása után az első opció a Toro Rosso, így csapattársát rendre vernie kéne, hogy megszerezze a 2014 másodhegedűs RB pilótaságot.  Így nyilatkozott JEV: Mintha egy bomba robbant volna fel az autó hátuljában. 



Három versenyző versenyének tönkretétele után ideje volt behívni a Safety Cart. Mert én nem hiszem, hogy a törmelék miatt hívták volna be. Sokkal inkább a többi autó védelme érdekében. Addig az 5 körig amíg bent volt a SC az abroncsokat kímélték, valamint maguk a pilóták is pihentek. A 22.körben szabad útra engedték a mezőnyt.

16 körig ment zökkenőmentesen a futam. A 37.körben Jean Eric Vergne adta fel a versenyt.

Utána már csak 5 körig volt nyugodt versenyünk. A 42.körben Sebastian Vettel kényszerül feladni a versenyt sebességváltó hiba miatt. A célegyenesben parkolta le az autóját, ami nem a legjobb hely erre. Kötvetkezmény: Safety Car. Vettel egyébként ezzel a nullázással Fernando Alonsonak adott esélyt a bajnokságban. Sebastian ideges, és csalódott.





A 46.körben csatlakozott a defektesekhez Sergio Pérez is. Ha így folytatja a Pirelli, jövőre a Michelin veszi át a helyét. 



A futam utolsó köreit végre élvezettel lehetett végig nézni! Igazi autóversenyzést láthattunk! 

A Brit Nagydíjat végül Nico Rosberg nyerte, akit Mark Webber és Fernando Alonso követett. 


























A Lotus a második szabadedzéstől Kimi Räikkönen autóján a passzív DRS rendszert használta, mellyel az egyenesben való gyorsaság növelése volt a cél. Ha a csapattársához (19) viszonyítjuk az eredményét akkor igenis használt! És még nézhetjük azt is, hogyha a Lotus nem rontja el a taktikát, és kihozza Kimit a SC alatt akkor mi lehetett volna ebből. De tudom a Forma1ben nincsen ha...


A másik dolog amin rettenetesen felhúztam magam, az volt, mikor Vettel autója megállt és a közönség tapsolt és örült ennek. Emberek.... Azért a pofátlanságnak is van egy határa!! Persze, megértem hogy nem lehet mindenkit szeretni és bevallom itthon én is megkönnyebbültem, hogy kiesett a képből a német, de hogy a pályán, Sebastian szeme előtt ezt csinálni.... Ez nagyon nem volt szép közönség! A pofám szakadt le. Az egyetlen ici picit elfogadható indok az az, hogy a kedves tudatlan banda azt hitte, hogy A RBt nem Nico Rosberg követte hanem Lewis. Erre még azt mondom, hogy oké. Hazai pilóta. Ez is pofátlanság, de nem ennyire! Nem is tudom felfogni sem... Erre csak egy szó van. Szánalom.


Mivel már mindenki tudja a sajnálatos hírt, hogy Mark Webber távozik a F1ből, nem is pocsékolok rá billentyű leütést.  Személy szerint nekem nagyon fog hiányozni, hiszen ha ránéztünk nem az egója vagy a sztársága jut eszünkbe hanem az, hogy mennyire jó ember ő! Kimagaslott a többi pilóta közül. Nem csak a magassága és vicces arckifejezései miatt, hanem a tehetsége miatt is. Ugyan nincs VB címe, de nézzük meg Stirling Moss-t. Hány VB címe van? 0. Mennyire volt jó pilóta? Nagyon. Tehetségében soha senki sem kételkedett. Mark Webber hasonló. Reméljük a Le Mansban több szerencséje lesz, és nem bánja meg, hogy kilépett a királykategóriából!



Szerencsére saját készítésű képeket is tudok hozni. Szombati képek és a drótkerítés bezavar, de ezeknek a képeknek is nagyon örülök. 























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése